Miután határidőre (!!!) befejeztem minden leadandó dolgozatomat, rámszakadt a naaaagy szabadság. De mielőtt aggódni kezdhettem volna, hogy esetleg megesz a penész a nagy semmittevésben, megérkezett Kriszti, és ez igencsak mozgalmassá tette a napokat. Több hónapnyi közös bulizást kellett behoznunk, és bizony, keményen dolgoztunk rajta. Kriszti blogján láthatóak képek is erről a nagy munkáról. Mondanom sem kell, a három hét úgy repült el, mintha csak három nap lett volna. Közben a lakásbérleti szerződésem határideje is sebesen közeledett, így ideje volt új hely után nézni, mivel a régi nekem egyedül nagy is, drága is, amúgy meg zajos és öreg, és a pókok látogatásait, meg a patkányok alkalmi szteptáncversenyét sem nagyon díjaztam. Így hát nekiláttam a netes böngészés-telefonálgatás-lakásnézegetés szentháromságának, amiből igazából a telefonálgatást utálom a legjobban. Vagy húsz hirdetést találtam, ami árban megfelelő volt, ebből kiszórtam a túl kicsiket, meg azokat, amik minden épeszű közlekedéstől távol estek (hatalmas lakásokat lehetne egészen olcsón kivenni, de csak napi többórás motorozás árán), maradt öt, ezeket felhívtam. Egy kiesett, mert már kiadták, a maradék négyet megnéztem. Egy piszok zajos volt, bár gyönyörűen felújítva, a tulaj szerint nemrég leégett az egész, úgyhogy most minden vadonatúj benne, és tényleg úgy is nézett ki, fapadlós hálószobák meg minden, de két nagyforgalmú út között van, elviselhetetlen. A maradék háromból egy kicsi volt az árához képest, és a tetőtér ellenére minden irányban falak illetve másik lakások voltak láthatók, ezért tutira nem másznék fel hat emeletet mindennap. Végül két pályázó maradt, az egyik nagyon közel a régi helyhez, de jóval csöndesebb, szintén tetőtéri, ez a gyengém, öreg, de jobb, mint a másik volt, két kis hálószoba, nagy nappali, kis fürdő, kis konyha, utóbbiban egy vízmelegítőn kívül semmi. Viszont viszonylag olcsó. Aztán megnéztem a másikat is, és elég gyanúsan szerelem volt első látásra. Ugyanis a lépcsőházból kilépve rögtön elbűvölt a terasz. Az épület sarkán, tágas, szépen kövezett, fedett tér, telerakva növényekkel. Ennél jobb indítást nehéz lenne elképzelni. Maga a lakás is jó, igen tágas, egy hálószoba, de az nagy, nappali, konyha, kis fürdőszoba, az egész kényelmesen elegendő lenne két embernek is. Két problémám volt az egésszel: még távolabb van a belvárostól, és bizony nem sokkal olcsóbb, mint az előző. Végülis Péter hatására tettem egy bátortalan alkudozási kísérletet, ami meglepetésemre rögtön sikeres volt, így nem is hezitáltam tovább, megírtuk a szerződést.

Mókás volt összepakolni, miközben Kriszti is csomagolt a hazaútra, olyan volt, mintha együtt készülődnénk valamerre, csak nekem kicsit több a cuccom. Elképesztő mennyiségű holmim gyűlt össze, nem tudom mi lesz, ha majd hazamegyek. Zoli segített költözködni, és megdöbbentem, amikor a kisteherautó teljesen megtelt a dolgaimmal, úgy, hogy a végén már elég ügyesen kellett rakosgatni a cuccot, hogy minden elférjen. Az új helyen meg csak lötyög a nagy térben az a sok doboz, remélem jobb lesz a helyzet, ha majd mindent kiapkoltam.

Aki eddig látta a helyet, mind elismerően nyilatkozott, nem kérdés, hogy jobb állapotú, mint a régi, azt hiszem megéri három megállóval többet metrózni ezért. Csináltam egy kis összeállítást a képekből, hogy lássátok, milyen.

From New home

Persze még nagyon sok a tennivaló, de jó látni, ahogy alakul a dolog. Szombaton várhatóan megtartjuk a házavatót is....kíváncsi leszek.