其實 佛不是佛 你也不是你

Keleti Utazás 東遊記

Keleti Utazás 東遊記

miféle búcsú lesz ez?

2012. július 29. - Ailaoshi

Azt eddig is tudtam, hogy nem lesz egyszerű elmennem innen, ennyi év és ennyi kedves emlék után, de a helyzet egyre cifrábbá válik. Kezdődött ott, hogy ráeszméltem, a tartózkodási engedélyem július 31-én lejár, a gépünk meg augusztus elsején megy. Nagyszerű, lehet menni hosszabbítást intézni, gondoltam. Szépen felmarkoltam a szükséges dokumentumokat, rutinosan, útlevél, diákigazolvány, lakásbérleti szerződés, satöbbi, és beballagtam az irodába, mutattam nekik a jegyemet, csak egy napot kéne hosszabbítani. Nézi a papírjaimat a szigorú néni, aztán azt mondja, először is fizessek büntetést, mert a lakcímváltozásomat nem jelentettem be időben. Bumm, erre nem számítottam, eddig nagyjából soha nem jelentettem be időben, és egyszer sem volt belőle gond - ezért is kényelmesebb a megyében lakni, semmint a városban, az adminisztráció kicsit lazább. Oké, sóhajtottam, és kitöltögettem a büntetéses papírokat, és már majdnem átadtam a pénzt, amikor a hölgy közölte, hogy egyébként meg nem kaphatok hosszabbítást, mivel a rendszerük szerint már öt éve folyamatosan hallgatói jogviszonyban vagyok, amit max négy évig lehetne, így nincs hosszabbítás.

Ez azért érdekes, mert én is tudom, hogy nem lehetek hallgató nyolc szemeszternél többször, így két alkalommal a szemeszter lezárása előtt "lemondtam", ami azt jelenti, hogy az adott terminus érvénytelen, jegyet nem kapok, a tandíjat meg bebuktam, plusz ki kell lépnem az országból, hogy megszűnjön a diákvízumom. Tavaly nyáron épeen ezért mentünk át Hongkongba egy hétvégére, szóval én tényleg azt hittem, ezzel minden rendben. Hát most megtudtam, hogy egy fenét, a kiruccanás után be kellett volna vinnem a tartózkodási engedélyemet a hivatalba hogy érvénytelenítsék. Na erről nem tudtam, úgyhogy igazából hiába költöttünk annyi pénzt a jegyre (plusz ugye a kapcsolódó repülős para), így is megszegtem a szabályokat. Nagyszerű.

Szóval nem lehet hosszabbítani a legális tartózkodásomat, az egyetlen amit tehetnék, hogy kimegyek Hongkongba vagy valahová máshova most, és visszalépek a kilencvennapos vízummentes tartózkodással. Csakhát kinek van kedve annyi pénzt kiadni egy vízum-futásra? Meg már az időbe sem nagyon férne bele, úgyhogy marad az, hogy túltartózkodom egy nappal, és kifizetem a büntetést. Ezzel együtt elvesztem majd a vízummentességemet egy évre. Azért valahol nagyon szomorú, hogy így kell majd itthagynom ezt a helyet.

De azért ezzel még megbarátkoztam volna valahogy. aztán ma reggel láttam az időjárásjelentést.

Tájfun.

KETTŐ.

Az egyik Dél felől, a másik Keletről érkezik, és a mostani előrejelzés szerint valahol Tajvan és Japán között, Kína partjainál futnak majd össze - nagyjából akkor, amikor mi éppen arra szálldogálunk majd. Pont ez kell az amúgy is repülésrajongó lelkemnek. Hát majd meglátjuk, mi lesz, megpróbálok még egyszer írni mielőtt indulunk, drukkoljatok!

A bejegyzés trackback címe:

https://yizichen.blog.hu/api/trackback/id/tr544685024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása