Na, ha már annyira lelkes voltam az új lakás miatt, hát legalább kiderült, hogy ez sem fenékig tejfel.

Valószínűleg a házinénim által nevelgetett rengeteg növénynek köszönhetően (amiket ráadásul néha konyhai hulladékkal is táplál), nem vagyok többé egyedüli lakó. Péter volt a szemfüles, aki észrevette, hogy éjszakánként jövés-menés van a lakásban, és ő volt az első, aki látta is a betolakodókat, rögtön kettőt is.

Egerek.

Rövid tűnődés után vettem egércsapdát, azt a dobozszerű ketrecet, hogy megfogom és valahol a zöldben elengedem őket. Kábé egy éve Willnek is volt hasonló kalandja, ő akkor simán elkapta a kis vendéget, igaz a kedvenc, otthonról küldött sütijéből kellett beáldoznia csalinak, gondoltam, nekem is menni fog.

Csapda felállít, a boltban ahol vettük, az eladó édeskrumplit javasolt csalinak, hát azt tettem bele. Rögtön az első éjszaka csattant is a csapdaajtó, mi meg rohantunk megnézni: egy ifjonc egér pánikolt benne gőzerővel, hisztérikusan próbált valahogy kijutni. Ennek az lett az eredménye, hogy a feje szépen beszorult a rácsba, mozdulni sem tudott, szerintem lélegezni sem nagyon, de visítani azt igen. Nekem rögtön minden bajom lett, hogy te jó ég, megfogtuk, erre rögtön meg is pusztul szegény, abszolút cselekvésképtelen lettem.

Szerencsére itt volt Péter, akit rövid hezitálás után megtalált az isteni szikra: mit csinálunk, ha valami beszorul valahova? Hát megolajozzuk! És lőn, cseppentett egy kis étolajat az egér nyakára, aki rövid hánykolódás után valóban ki is szabadította a fejét a rácsból. Volt nagy öröm, a katrecet rögtön törülközőbe bugyoltáltuk, megelőzendő az újabb fejkidugási kísérletet, és mentünk is keresni valami helyet az elengedéshez. Éppen esett, így nem mentünk túl messzire, de pár házzal mögöttünk már hegy van, úgyhogy végül eleresztettük a kiskomát, aki először nem akart kijönni a ketrecből. Végül huss, elillant, remélem, azóta is vígan él valahol. Az esőt meg biztos nem bánja nagyon, az olaj vízállóvá tette egy időre:)

A csapdáknak azóta nincs haszna, ravasz fickók ezek. A másik egér, aki a lakáson belül van (közben felfedeztem néhányat a teraszon is, de ők kevésbé zavarnak), egy idősebb, dörzsöltebb darab, ő nem ugrik be holmi édeskrumplinak.

A meglepetés akkor jött, mikor Péter egy éjszaka felébresztett, hogy valami motoz a hálószobában. Villanyt gyújtottunk, és lőn, egy dinka egérfióka kalimpált a hálószobaablak műanyag redőnylapjai között, nem kis zajt csapva. Hogy hogyan került oda, és hogy miért gondolta, hogy az ott jó lesz neki, hát fogalmam sincs. Végül kibogozta magát, és eltűnt a szekrény mögött. Nem sokat aludtam az éjszaka. Másnap nekiláttunk megfogni, ami addig simán ment, hogy bekergettük a fürdőszobába. Gondoltam, ott kevés a hely, könnyebb lesz elkapni. Tévedtem.

Péter többszöri próbálkozásra sem bírt lecsapni rá egy dobozzal, mert a piszok nagyon fürge volt, és mindig talált valamit, ami mögé elbújhat. Ezért Péter lassan lebontotta a polcokról a dolgokat, az egérnek egyre kevesebb helye volt menekülni. Kedvenc rejtekhelye a mosdókagyló alatt, a csövön volt, való igaz, ott szinte lehetetlen volt hozzáférni. Nem bírtam ki, muszáj volt csinálni egy képet.

Hát nem aranyos?

Pedig mint kiderült, egy vadállat veszett el benne. Ugyanis amikor már nagyon elege lett a fürdőszobai fogócskából, egyszercsak megtámadta Pétert, aki a dobozt maga elé kapva védekezett az arca felé ugró egér ellen. Na ez volt az a pont, ahol védőruhát öltött, kapucnis kabát, kesztyű, stb, így folytatták a küzdelmet. Én az ajtón kívülről hallgattam a zajokat, motoszkálás, lépések, egérvisítás, törés-zúzás, Péter szentségel, nagyjából ezek váltakoztak. Kábé egy fárasztó óra múlva Péter üres kézzel, elpilledve jött ki, mondjuk a védőfelszerelés sem lehetett túl kényelmes huszonhat fokban, így hát pihenésül ittunk egy sört. Mikor elszántuk magunkat a folytatásra, a fürdőszobába benézve nem láttuk sehol az egeret. Hová lett? Megint Péter jött rá a megoldásra: az egér hajszolására szolgáló törülközőt csak ledobta a földre, mikor kijött pihenni, az egér meg kihasználva a pillanatny csendet elbújt benne, lévén ez az egyetlen biztonságosnak látszó rejtekhely az egész helységben. Így hát nekünk nem volt más dolgunk, mint csendesen hozni egy dobozt és ráborítani a törülközőkupacra - megfogtuk az egeret!

Az egész dobozt törülközőstül kivittük a hegy aljához, és kirázogattuk a vendéget - nem is láttam, ahogy lelép, csak egy rövid zizzenést hallottunk a fűben, fürge kis jószág ez.

Elképesztő, micsoda harci szellem lakik egy ilyen pici lényben.

Azóta semmi újdonság, a csapdák nyitva, de senki nem dől be, pedig próbálok finom falatokat pakolni bele. Benti egér a konyhában szállásolta el magát, a kintieket nem látom egy ideje. Nem tudom még, mi lesz, mert ez így hosszútávon nem tartható állapot, de bántani sem akarom őket. Közben Willnél is felbukkant egy újabb látogató, akit sikeresen megfogott (csokis nápolyival) és kilakoltatott, de utána döbbenten konstatálta, hogy a kirakott egérenk volt ideje számos utódot hátrahagyni, úgyhogy most vagy három süldő egér rajcsúrozik neki éjszakánként. Ő éppen egy kölcsönmacska használatát tervezi....

Hát igen, ez a tetőlakások szépsége...