Hát először is nagy bocsánatkérés, amiért ilyen hosszú ideig nem jelentkeztem, elég sűrű volt az utóbbi néhány hét. Megpróbálom elmesélni.
Nem sokkal azután, hogy a tájfun odébbált, Zoli is összepakolt, és hazautazott. Az utolsó közös este nagyon romantikusra sikerült, ugyanis egy óvatlan mozdulattól felszakadt Bernie frissen műtött térdén a seb, és vérezni kezdett, én mag teljesen beparáztam, hogy mi lesz. Hétvége, éjszaka, úgyhogy állatorvost reménytelen találni, kötszer sem nagyon van a háznál, meg hát hogy lehet bekötni egy kutya térdét...?? Szóval én kettőig kétségbeesetten virrasztottam az eb mellet, és próbáltam nyugalomban tartani, aztán végül egy pólót feláldozva némi kötést eszkábáltam a lábára, aztán beájultam. Másnapra a seb rendbejött, Zoli meg elutazott.

Már az nagyon fura volt, hogy csak a blökivel ketten voltunk éjszaka a házban. Ezt Bernie is érezhette, mert olyat tett, amilyet előtte soha, az éjszaka közepén morogva-ugatva házat  őrzött. Na persze nem nagyon, meg utána rögtön rohant hozzám olyan "ugye milyen ügyes vagyok?"-vigyorral a fején, de akkor is.
A szomorú az, hogy pár nappal később tőle is el kellett köszönnöm, mert én is csomagolni kezdtem. Az utolsó pár nap örömeit emelte, hogy újabb vízhiányos időszakot kaptunk, és mivel egyedül voltam, hát pakolhattam a húszliteres kannákat, hogy legyen miből fürdeni, fogat mosni, stb. Ez már nagyon jót tett a hátamnak, aztán elkezdtem pakolni, és dobozokat cipeltem ide-oda a lakásban, ami végül a stresszes lelkiállapotommal megfejelve  váratlan és intenzív derkfájást eredményezett. Zou bácsi diagnózisa szerint valami gyulladás alakult ki (ezt valószínűsíti a többnapos hőemelkedés is), úgyhogy az utolsó egy-két látogatásom végül gyógykezeléssé változott, kaptam tapaszokat, meg néhány fájdalmas nyomkodást, amik azonban hatékonyan lazították el a hátizmaimat. Ja igen, meg persze némi atyai fejmosást is, hogy a francnak cipelek nehéz cuccokat, mikor tudom, hogy nem tesz jót.

Aztán mire észbekaptam, eljött az elseje, költözni kellett. Han segített, eljött a nagyapja autójával, amibe nagy meglepetésemre sikerült minden cuccomat beleszuszakolni, sőt, még mi is befértünk mellé. Fura volt nagyon az üres lakás, meg a tele kocsi a holmimmal. Az út kellemes volt, végig beszélgettünk, hülyéskedtünk, néha megálltunk pihenni is. A pihenőknél én kerestem egy padot, ahol hanyattheverve enyhítettem a derekam feszültségét, amivel rendszerint kivívtam a helyiek érdeklődését. Hipp-hopp, fel is érkeztünk a nagy fővárosba. Én már jó fáradt voltam, mikor felcuccoltuk a sokmindent a szobába. Ekkor jött még egy kis öröm, az előző lakó ugyanis elvitte magával az ágymatracot, amiről legutóbbi látogatásom alkalmával direkt megkérdeztem, hogy az marad-e, amire azt mondta, igen. Hm, biztosan félreértettünk valamit. Úgyhogy mentünk a legközelebbi Carrefourba, ágymatrac, kislámpa, stb, ami még kellett. Még alig egy órája voltunk Taipeiben, de én már megkezdtem a költekezést....
Mire hazahoztuk és berámoltuk a friss szerzeményeket, lassan este lett, én meg hulla voltam. Vettünk egy pizzát, megvacsoráztunk, aztán én be is ájultam. Han még az egyik lakótársamnál szomszédolt, együtt próbálták megfejteni, miért is nem megy nálam a net. Megoldották, de addigra én már aludtam....

Másnap Han az itteni barátaival randizott, én meg egész nap pakoltam, de megérte, a szoba nagyot változott. Csak harmadnapra volt energiám arra, hogy találkozót szervezzek az általam még nem ismert új ösztöndíjas kollégákkal. Uwe és Han társaságával már egész komoly kis csapat lettünk, a vacsora után pedig még beültünk inni is, mert jó volt a hangulat. Igazán jó, hogy azért van magyar társaság is a városban....
Han végül kedden ment haza, az első egyedüli éjszakámon nem aludtam valami jól, földrengést álmodtam. Aztán a második éjszaka sem aludtam jól, mert jött a földrengés. Hajnali kettőkor arra ébredtem, hogy minden mozog, meg hallottam azt a tipikus hangot is, ami a földrengéssel jár...gyorsan az ajtóba ugrottam, ahogy tanították, aztán mikor (sokára) elcsitultak a lökéshullámok, felkaptam a nadrágomat meg a kulcsomat és kiballagtam az utcára, hogy ha jön az utórengés, ne a házban érjen el. Csak akkorra ébredtem fel teljesen, mikorra már az utcán voltam, úgyhogy gyorsan fel is hívtam Zolit, nézze már meg nekem a neten, hogy tényleg volt-e rengés, vagy csak álmodtam... de nem, tényleg volt egy nagyobbacska (3) a városban, ami a keleti partról eredt, a közepén egész erős, 6.6, de szerencsére az még a tengeren, Hualian környékén így is 5-öst mértek. Hát, legalább túlvagyunk rajta.... Uwe a mázlista persze végigaludta az egészet, tőlem tudta meg másnap, hogy egyáltalán történt valami az éjjel...

Szombaton buliztunk, hétfőn újra az egytemen voltam, és segítséget kértem az internetes órafelvételhez, végül ezt is sikerült megoldani. Kedden orvosi vizsgálaton vettem részt, ami igen alapos volt, több mint két óra (és plusz 40 perc, amíg a vérvételi szoba előtt őrlődtem, és próbáltam elszánni magam, hogy bemenjek... hiába, én amúgy sem bírom az ilyesmit, itt  meg ráadásul "nagyüzemi" stílusban nyomták, nagy teremben hosszú asztal mellett öt-hat nő szimultán szúrta a jónépet, akik sorban álltak a székek mögött...szóval az ember akarva-akaratlan végignézheti három-négy, vagy még több emberen a procedúrát, mire maga is sorra kerül), de legalább állatorvosi lónak érezhetem magam: megállapították, hogy rossz a szemem (ezt tudtam), a hallásom (ez új!!), ráadásul mindkét fülemnél, valamint fogkövem és ínygyulladásom van. Mást alighanem azért nem mondtak, mert a többi eredményhez idő kell.... szóval remekül éreztem magam, főleg a hallásvizsgálatnál, ahol a gyenge eredmény miatt beküldtek az egyenkénti vizsgálatra is, ott pedig egy rohadt nagy páncélszekrénybe csuktak be fülhallgatóval fejemen, és úgy kellett nyomogatni a gombot, ha hallok valamit. Sajna így sem lett jobb az eredmény, hát ez van.

Szóval vidáman tellnek a napok, unatkozni nem nagyon van időm. Kissé még mindig frászban tartanak a dolgok, az iskolai kihívás, az egyedül lakás, stb, de igyekszem kitartani.
Han képeit a költözésről itt láthatjátok:
picasaweb.google.com.tw/ngcmars/200709010905Taipei
Uwe több albumot is csinált a közös programjainkról
picasaweb.google.de/Uwe.Mielke

Én Zoli videokameráját használgattam, de arra még várni kell, mert felvenni tudok vele, de a videók gépre pakolásához nem értek... sebaj, Zoli a héten jön vissza!:)