Febr. 20.

Nagyon tanulságos számomra ez az út, leckét kapok sokmindenből. Most világosan láthatom, mennyire nem arra reagálok, ami van, hanem arra, amit szeretnék. Itt vannak a ruhák. Indulás előtt megkérdeztem Esztitől, hogy milyen időre számíthatok, és ő mondta, hogy tizenöttől harmincöt fokig bármire. De mivel én mindenáron melegedni akartam, kicsit a télből a nyárba utazni, eldöntöttem, hogy harminc fok lesz, és ahhoz pakoltam. Ezt a hibát sikerült megismételnem egy héten belül mégegyszer. Mert ugye most, hogy Délre utazunk, már igazán csak meleg lehet. Hát nem lett. Megérkezésemmel megérkezett az errefelé szokatlan tél is, nem is akármilyen. Igaz, hogy Délen melegebb volt, mint Északon, de Északon éppencsak hét-nyolc fok volt, pedig tíz alá ritkán megy, és Délen sem volt sokkal több tíznél. Eszti szerint, aki évekig élt ott, ilyen hideg, esős idő nem szokott lenni arrafelé. A hírek szerint a hegyekben még hó is esett, ami errefelé nagy csoda. Sikerült megcsípni ezt a néhány rendkívüli napot. A tévében mutatták is, hogy valamelyik hegyen leesett vagy negyven centi hó, ez elképesztően ritka, a legtöbb télen alig van pár havas nap, akkor sem esik több öt-tíz centinél. Úgyhogy a hírekben láthattuk a totális forgalmi dugót is, amit a havt látni vágyók okoztak az egész környéken.

A varázslat viszont működött, miután tegnap este bevásároltunk meleg ruhákból, ma reggelre kisütött a nap, és nagyon jó meleg lett. Persze most, amikor indulni kell vissza. (A következő három sor kifütyülve. )

Pocsék időben is gyönyörű ez a hely, így is nehéz itthagyni, talán szerencse is, hogy nem volt jobb idő, mert akkor még nehezebb lenne felülni a repülőre. Tegnap este óta valami érzelmi nyavalya tört rám. Még csak az itt tölthető idő felénél járunk, de máris sírhatnékom van, ha arra gondolok, hogy el kell innen menni. Az első gyanús jel tegnap este volt a metrón, ahol egy rekklámon repülőgépet láttam, hirtelen az induláshoz képzeltem magam, és nehéz volt visszatartani a könnyeket. Ma meg amikor álltam az út szélén a jó meleg napfényben, és néztem a forgalmat, többek között arra biciklizett egy öreg néni, valami furcsa alkalmatosságon. A bicaján volt valami raktér-féle, ami tele volt ezzel-azzal, az oldalára fel volt tűzve egy nagy tollseprű. Érdekes látvány volt, kicsit rajta felejtettem a szememet, a néni észrevett. És kerekezés közben nagyon kedvesen rámmosolygott. Én meg persze visszamosolyogtam, és integettem neki. Egy ismeretlen, öreg kínai néni, fene se tudja, miért kell ettől bőgni.

Működik itt valamiféle varázslat.

Másik nagy tévedésem a kisgömböccel kapcsolatos. Otthon nagyon magabiztosan mondtam, hogy én aztán nem félek tőle, idejövök, jól a szeme közé nézek, megfejtem, hogy hogy működik, aztán vigyorogva visszamegyek, rajtam ugyan nem fog ki. Különben is, az én szavatossági időm már erősen közelít a lejáráshoz, ilyen rágós falat nem kell a kisgömböcnek, maximum megcsócsál egy kicsit, aztán úgyis kiköp.

Most viszont erősen kapaszkodni kell, nehogy lecsusszanjak a torkán. Lehet, hogy éppen ez a pocsék időjárás ment meg tőle. Erős a kisgömböc, és nagy az ő hatalma. Nagyon jó hely ez, de veszélyes. Aztán úgy döntöttem, hogy jó nagy hülye lennék, hogyha az itt tölthető időm második felét már előre elcseszném szomorkodással. Eddig is szuper volt minden, és ki tudja, mi jön még. Bőgni ráérek majd hazafelé is, lesz rá tizennégy órám.

Ennek örömére belevetettük magunkat a vásárlásba. Eszti sokáig itt élt, ismer pár nagyon veszélyes boltot. Az egyik tele van elmondhatatlanul gyönyörűszép kínai ruhákkal, különlegesek, szépek, szinte lehetetlen választani belőlük.

From febr17-20, Kaohsiung

Jó sokáig nézelődtünk, legszívesebben elhoztuk volna az egészet, végülis fejenként egy-egy zsákmánnyal távoztunk. Aztán indult visszafelé a gyorsvasút, ezúttal gyönyörű napsütésben, így sokkal többet lehetett látni a szép tájból, mint lefelé menet, a felhős időben. Hirtelen felindultságomban halaszthatatlannak éreztem, hogy írjak Zitának egy sms-t, megtanítana-e angolul, mert itt nagyon sok nagyon érdekes ember van, és nagyon nem jó, hogy nem tudok beszélgetni velük. Visszajöttünk Taipeibe, a borús tizennégy fokba. És a dolgok milyen relatívak. Érkezésemkor elég fura érzésekkel nézegettem a fürdőszobát, a jó kis otthoni kádam után vágyakozva. Most pedig visszatérve az ilyen irányú megpróbáltatásokból, nagyon kényelmesnek, otthonosnak tűnt, és jólesett újra a forró zuhany. Hazaérkeztünk.