febr.15.

Hát itt tényleg meglepően gyorsan változik az időjárás, tegnap a folyóparton jól megfogott a nap, ma meg arra ébredtem, hogy már megint befagy a fenekem. Újra 14-15 fok, és eső. Elmentünk megnézni a százegyet, a város egyik nevezetességét, ami egy százegy emelet magas torony. Egészen az utóbbi időkig ez volt a legmagasabb épület, kábé egy hónapja viszont a dubaji torony lepipálta. Sebaj, ez akkor is sokkal szebb.  Jó sokat buszoztunk, közben Eszti megmutatta az előző lakhelyeit, amik éppen útbaestek. Egy szakaszon az út szép hegyek között kanyargott, itt minden más, mások a hegyek, nagyon meredeken emelkednek, és persze teljesen mások a növények. Nagyon érdekes alakú fák vannak, a nevüket nem tudom. Én sem, de szerintem a tajvaniak sem. Vagy úgy hívják őket: fa. Legalábbis nem várnék többet egy olyan nyelvtől, ahol nem különbözetik meg a kecskét és a bárányt, az egeret és a patkányt. Mit nekik akkor pár növény? Zöldség az mind...

From 101 és környéke

A toronyban csak az első néhány szintig jutottunk el, mert ünnep lévén nagyon tele volt emberekkel. A liftnél kiderült, hogy másfél órát kellene várni a feljutásra. Úgy döntöttünk, hogy ünnep utánra halasztjuk. A bejáratnál van egy számláló, ami folyamatosan mutatja, hogy éppen hányan vagyunk bent. Már befelé is soknak tűnt az ötezer fölötti látogatószám, de mire kifelé jöttünk, már hatezer-hétszázvalahánynál tartott. De talán elég is volt egy napra ez a néhány szint, ott is volt látnivaló elég. A torony alja olyan, mint nálunk a plázák, de itt sajnos csupa nyugati bolt van, amit otthon is lehet nézni. Bár van olyan bolt, ami csak itt található, például a Body Shop, ami Magyarországon nincs, pedig remek a testápolójuk. Gondolom a többi is, de eddig még csak ezt próbáltam ki. Szaglásztunk, nézelődtünk, és vettünk egy kis "kóstolót". A holdújévhez kapcsolódóan láttunk három nagy forgó kereket, mellette hosszú asztal ecsetekkel és tintával. Egy lány kerek, piros lapokat osztogatott, arra írhatta fel ki-ki a kívánságát, amit aztán fel lehetett tűzni a kerékre. Mind a hárman kívántunk valamit, feltettük, most már biztos, hogy teljesülni fog, de hogy mik voltak a kívánságok, azt nem áruljuk el!

Aztán bementünk az etető részlegbe, és most kivételesen koreai kaját ettünk. Hát ez is nagyon érdekes volt, úgy kezdődött, hogy a pultnál ki kell választani a kaját, kifizetni, aztán kapunk egy bordó műanyag távirányítóhoz hasonlító herkentyűt. Azzal szépen leültünk az asztalhoz, és vártunk. Kis idő múlva a herkentyű elkezdett zümmögni, és piros meg sárga fények szaladgáltak rajta körbe-körbe. Ez azt jelentette, hogy kész a kajánk, mehetünk érte. De az sem volt ám akármilyen! Mindent tűzforrón tálalnak, vastagfalú kőtálban. Lajos levese még éppen forrt benne, amikor odahozta az asztalhoz, ezt láthatjátok a képen is.

From 101 és környéke

Esztivel rizst ettünk valamilyen zöldségekkel, az ugyan nem forrt, de veszettül sistergett. Nagyon jól nézett ki, de nem volt idő lefényképezni, még szerencse, hogy Eszti már ismerte a dörgést, ahogy megérkezik a kaja, azonnal vadul kevergetni kell. Ugyanis, ha nem tesszük, a rizs menthetetlenül leég az alján. Fura, de a koreaiak égetten szeretik. Nem is gondoltam volna otthon, amikor néhány balul sikerült főzés után el kellett búcsúznom néhány lábostól, hogy ez mekkora csemege lenne koreában. Persze a főzés közben leégett rizs, meg a rendesen megfőtt, és utána kőtálban, szárazon lepirított rizs nem teljesen ugyanolyan, aki nem hiszi próbálja ki!

Miután a kevergetéssel jól összedisznólkodtuk a szépe elrendezett látványt, nekiálltunk megenni, természetesen pálcikával. Amikor egy-egy mégiscsak megpirult rizstömböt vettem ki, támadt egy sejtésem, hogy talán azért is jó égetten, mert nagyobb darabokat könnyebb egybe kiszedni. Miután újabb gyakorlatot szereztm pálcikával evésből, az adag második felét kanállal lapátoltam be. Finom volt, és nagyon sok. Kicsit még nézelődtünk a boltok körül, aztán leültünk kint az esőben egy kávézó teraszára, leöblíteni az ebédet. Onnan láttuk, hogy jó is, hogy nem mentünk fel a toronyba, nagyjából ilyenkorra kerültünk volna sorra, de mostanra a teteje éppen felhőbe burkolózott. Lőttek volna a szép kilátásnak. Látnivaló viszont itt a kávézóban is volt, a szomszéd asztalnál egy szivárványszínekkel befestett kutya, akire a gazdája láthatóan büszke volt. A borzalmat láthatjátok a fotóalbumban. Az eső egyre jobban esett, bementünk a toronnyal sozmszédos helyi plázába, kóvályogni, nézelődni, melegedni. Itt már volt sok nagyon érdekes bolt, láttunk szépségeket is, meg őrültségeket is. Például ruhaszárító csipesz, aminek a tetején madárka üldögél. A legszebbet sajnos nem fotóztam le, és valószínűleg elmesélni sem tudom (sokra mentek vele). Valami vékony fémből készült csoda volt, kerek, felül nyitott gömbre hasonlít, a közepébe mécsest lehet tenni, és a tetején mindenféle irányba nagyon finom vékony csillagok, virágok, megnevezhetetlen encsembencsemek állnak kicsit fölfelé-kifelé, és rezegnek a legkisebb hatásra. Nagyon gyönyörű, de nem lehet leírni. És mivel kényes jószág, elvinni sem. Egy másik boltban csupa agyament cuccot árultak, órát aminek már az árnyéka is tartozék, és baromi undorító poharat, aminek az oldalából kiáll egy fél hal, a másik fele még a pohárban, mintha éppen ugrana kifelé. Ki iszik ebből?

Volt egy nagyon jó japán bolt is, ahol viszont mindenféle finom anyagból készült cuccokat árulnak. Van itt egy hatalmas könyvesbolt is, óriási terület, több szinten. Itt akár egy napot is el lehet böngészgetni. Amíg nézelődtünk, be is sötétedett, és az emeleti részről kint le lehetett látni a sok szép lampionnal és színes lámpákkal feldíszített térre, ami tele van mindenféle bódékkal. Itt mindenhol annyi a különleges látnivaló, hogy nem győzöm nézni. Hogy kissé asszimilálódjak a környezetbe, megpróbáltam előadni a tipikusan tajvani plázacicát. Kép mellékelve, lehet kiröhögni.

From 101 és környéke

Hazafelé indultunk, amikor a buszmegállóban újabb csodát láttunk, a tetejét tartó oszlopok körül sok kis kályha volt. Fűtött buszmegálló! Már csak azért is fantasztikus, mert a lakásokat viszont nem fűtik. Most is éppen fagyni készülünk a tizenhárom fokban. Hazafelé jót bámészkodtam a buszból, megint láttam sok újdonságot, ami nappal nem tűnik fel.A lepukkant házak aljában elég sok helyen láttam szépen kivilágított buddhista szentélyeket. Olyan, mint mikor otthon nyitva egy garázsajtó, csak itt nagyon szép szobrok, virágok, mécsesek, meg mindenféle kellékek, nagyon szép színek láthatóak. Előttük az utcán egy nagy edény, amibe fütölőt lehet gyújtani.

Ez a nap is sok újdonságot hozott, ezekből többet is láthattok a fényképeken, ja, azt el is felejtettem említeni, hogy tegnap este megnéztük az Airplane!-t, csak hogy biztosan kelemes legyen a hazafele utam. Úgyhogy a torony előtt készült, csípőficamosnak tűnő képemen éppen Johnnyt alakjtom, a film ihletésére.

From 101 és környéke