Ideje feléleszteni a blogomat csipkerózsika-álmából! Hátha olvassa még valaki....

Nem is akármilyen apropóból teszem ezt, hanem mert nagyon különleges vendégem van itt a világ végén! De nem is csépelem tovább a szót, inkább átadom a billenytűzetet neki, hogy megoszthassa veletek itteni élményeit. Én már úgyis öreg rókaként megszoktam itt mindent, most így ti is egy frissen érkezett szemével csodálkozhattok rá az itteni életre.

Na, Anyám, Tiéd a szó. (én meg majd jól beledumálok néha dőlt betűkkel)

A képekre kattintva megnézhetitek nagyobb méretben, illetve bogarászhattok az albumban levő többi kép között is! Kommentálni is szabad!

Febr.10-11.

Anyám!!!!! Életem első repülőútja, nagyon kellemes volt, csak iszonyúan hosszú. A legnagyobb megpróbáltatást a hivatalos formaságok elintézése jelentette, Tündi segítsége nélkül alighanem megfutamodtam volna. Így is nehéz volt túlélni azt a pár órát.

 

From Tajvan

Végül beülhettem a helyemre, és onnan már jó volt. Izgalmas volt felemelkedni a földről, nézni a tájat, a napfényt, és a felhőket, amik fentről sokkal szebbek, mint lentről. Alig bámészkodtam egy keveset, már jött is a finom ebéd. Mire a végefelé tartottam, valami nagy víz fölé értünk, és megtaláltam, hova kell bedugni a fülhallgatót. Finom gyümölcsöket eszegettem, (a nevüket nem tudom), néztem a vizet, a felhőket, hallgattam a kínai dalokat, az egész olyan volt, mint egy film főcíme. A repülő legtöbbször egész simán ment, ha nem búgott volna, nem is tudom, hogy haladunk. Csak nagyon ritkán rázott egy kicsit, sokkal kevésbé, mint bármelyik bkv jármű. Szerencsére nem ült mellettem senki, mikor meguntam a vizet, keresztbeülve feltettem a lábam, betakaróztam, és olvastam. Már jócskán besötétedett, mikor aludni akartam egy kicsit, de sehogy se volt kényelmes a hely hozzá. Nem tudtam, mennyi idő van még hátra, és hirtelen nagyon meguntam az egészet. Nagyon szerettem volna most azonnal ott lenni. Addig fészkelődtem, amíg véletlenül a vállamal véletlenül megnyomtam az ülés oldalán levő távirányítót, amitől bekapcsolt az előző ülés hátán levő képernyő. Azon már értettem a feliratot, hogy érintős képernyő, megkerestem az információt, és onnantól tudtam követni, hogy hol járunk, mennyi idő van még hátra az érkezésig. Akkor voltunk félúton, éppen India fölé értünk, a Himalája lábai alatt/mellett/fölött mentünk el, a Göncölszekér éppen benézett az ablakomon. És jött a vacsora, amit Delhi fölött csipegettem el. India hatalmas ország, egy óra hosszat repültünk fölötte. Nagyon sajnáltam, hogy töksötét van, és nem látok semmit a Himalájából. Aztán csak nézegettem a térképet, hol járunk, mennyi idő múlva érünk oda, itt már magas hegyek fölött mentünk, néha kicsit hintázott a gép, (sokkal kevésbé, mint amire számítottam) reméltem, hogy így talán elringat, és tudok kicsit aludni. De nem sikerült. Kína fölött lehetett sokat nézegetni, szépek voltak a városok fényei. Kíváncsian vártam, mikor látom meg Tajvant, de végig a víz fölött mentünk a sziget mellett, és én a másik oldalon ültem. Csak akkor láttam meg, amikor már szálltunk le. Gyönyörű látvány volt, tiszta ég, világított a hold, a láthatár szélén már pirosodott a hajnal, és nagyon szépek voltak a város fényei. Úgy tűnt, hogy iszonyú lassan ereszkedünk lefelé, és miután leértünk, végtelennek tűnő ideig kanyarogtunk ide-oda csigalassúsággal. Aztán végre kiszállhattam, és hatalmas folyosókon kellett összevissza vándorolni, igyekeztem követni azt a pár embert, aki ment előttem, és végre odaértem az útlevélellenőrzéshez. Zoli segítségének köszönhetően már a gépen ki tudtam tölteni amit kell, így csak odaadtam, bepecsételtek az útlevélbe, és mehettem várni a csomagomat. Itt megint nagy izgalom volt, hogy megérkezik-e és hogyan. Úgy a negyedik eresztéssel jött, de szerencsére épségben. Már csak meg kellett érdeklődnöm, merre a kijárat, kiballagtam, és Eszti már ott várt. Ezzel véget értek az utazás megpróbáltatásai. Nagyon nagy öröm volt a találkozás! Kilépve a repülőtérről megcsapott a párás meleg, ami nagyon jólesett.

Én két órát aludtam aznap éjjel, mivel Lajos zenélt este, és elmentem megnzéni. Hajnali kettőre értünk haza, négykor már keltem, hogy időben kint legyek a reptéren. Próbáltam csendben kimászni, hogy ne ébreeszem fel Lajost, bár amilyen fáradt volt szegény, alighanem csűrdöngölőt is járhattam volna mellette... szóval nekiindultam a töksötétben, hogy majd útközben hívok egy taxit. Felhívtam a központot, ahol rövid, ámde nagyon gyors karattyolás után rettenetes csingilingi várakoztatózenát hallgathattam, gyanúsan sokáig. Még kétszer felhívtam őket, mire leesett, hogy alighanem a központ nem működik ilyenkor, és azt ajánlgatják nekem, hogy hívja kocsit a weboldalukon keresztül. Már kint voltam az utcán, úgyhogy ez az ötlet nem tűnt jó megoldásnak. Beballagtam a legközelebbi 7-11be, és nem lepődtem meg nagyon, amikor kiderült hogy igen, taxit is lehet rendelni náluk. (Azért akartam mindenáron telefonon hívni taxit, mert olyankor van 20% kedvezmény, a reptér pedig baromi messze van - busz meg nem jár hat előtt) Végre megoldottuk, és pár perc várakozás után jött is a kocsi értem. A sofőr első dolga volt elmondani nekem, hogy éjfél óta ünnepi díjszabás van érvényben a közelgő holdújév miatt, ami azt jelenti, hogy nincs kedvezmény. Remek. No mindegy, azért elvitettem magam a reptérig, és bár a sofőr győzködött, hogy menjek vele visszafelé is, megszámítja olcsón, valahogy nem kértem belőle. Azt meg már csak fizetés és a kocsi elengedése után vettem észre, hogy az érkezés helyett az indulási oldalnál tett ki, de legalább a megfelelő terminálnál. Miközben átballagtam az érkezéshez, meglepve láttam, hogy hajnali fél ötkor hatalmas tömeg várakozik beszállásra. Jövő héten ünnep meg szünet, utazik aki teheti. Ehhez képest az érkezési csarnokban alig lézengett pár ember. Kimentem az épület elé, és reménykedtem benne, hogy esetleg látom majd a gépet leszállni. Sajnos a tajpeji reptéren nincs se kilátó, se nagy ablak, aki nem utas, az nem lát sokat a nagy madarakból. Én sem láttam semmit, egyszer hallottam valami gyanús búgást, ami lehetett egy leszálló gépé, de ennyi. Amúgy csak a kiírásból tudtam, hogy a gép már leszállt. Innentől jött az izgulás, minden rendben van-e? Csomagok, iratok, gyomor, stb? Az első fecskék majd' félórával a landolás után kezdtek szállingózni, Anyu meg jó negyven perccel a leszállás után jött ki. Abszolút felfoghatatlan, hogy itt van, de nagyon jó:)

Bebuszoztunk a városba, a fedélzeten egy érdekes útitárssal. Nem nagyon láttam még hajléktalanokat itt, de most találkoztunk egy bácsival, aki teljesen úgy nézett ki (rengeteg és ócska ruha, dzsuvás nejlonszatyrok a kezében, plusz egy esernyő), viszont volt érvényes jegye, sőt amikor mi elkezdtük a bőröndöket berakni a busz csomagtartójába, akkor ő is odabiggyesztette az egyik nejlonzacskót, mert a rend az rend.

Busszal mentünk be a városba, jó hosszú út volt az is, nem győztem élvezni a dús zöld növények, meg a sok virág látványát. A busz után még taxival mentünk tovább, nézegethettem a várost, a pálmafákat az utcákon, meg a nagyon szép meg a nagyon lepukkant házakat. Aztán végre megérkeztünk. Már csak fel kellet küzdeni a csomagokat a hatodikra, és megérkeztem. Újdonság volt a kínai fürdőszoba, ahol csak úgy, a közepén kell tusolni. Még szerencse, hogy a vécé olyan mint otthon, nem egy lyuk fölé állva kell megpróbálni beletalálni. Némi lelkiismeretfurdalást okozott, hogy Esztiék kiköltöztek miattam a hálószobából, de ragaszkodtak hozzá.Személyesen is megismertem Lajost, élőben is aranyos. Megismerkedtem a kutyussal, aki azonnal a nyakamba ugrott. Nagyon kedves, barátságos kutyus, ő is remekül tud kaját kunyerálni, imádja a simogatást és a játékot, és nagy bajnok a négylábbal hátrafelé ugrálásban. Kinyitottuk a csomagot, szerencsére az ajándékok egyben megérkeztek. Tiszta karácsony!!!!Letusoltam, átöltöztem nyáriba, jött Zoli, hozott finom kaját, és kint ettünk a meleg, napos teraszon, és nézegettük az otthoni havas képeket.

 

From Tajvan

Aztán muszáj volt aludni két órát, és elmentem Esztivel dolgozni. Megismertem Lunát, aki nagyon aranyos, és a két brazil táncoslányt. Meg egyikük kutyusát. Egy kínai vállalati újévi bulin volt fellépés, ahol a feldíszített teremben sok nagy tízfős asztalnál ült a nép, és ettek-ittak. Itt szambáztak a lányok a színpadon, fények, ködök, és buborékok között. Kicsit féltem is, hogy a sok kis flitter-izén, meg szappanbuborékon majd milyen nagyot fogunk zakózni a magasarkúban, de szerencsére megúsztuk extra produkció nélkül. Óriási sikerük volt. Naná, három külföldi csaj alig valami ruhácskában meg színes tollakkal a fenekén - ezek után kit érdekel, tudunk-e táncolni?? Többfélét is táncoltak, több öltözetben, próbáltam közben hasznossá tenni magam itt-ott. Sajnos a társalgásból nem sokat értettem, (tiszta égés, hogy itt mindenki beszél legalább két-három nyelvet) de így is érezhető volt az otthonról nem túl ismerős (lehet, hogy csak nekem) nyitottság, közvetlenség, barátságosság.

From Tajvan

Minden nagyon jó volt, a végén még valami finomságot is kóstolgattunk, de addigra már nagyon álmos és fáradt voltam, és az idő is lehűlt, nagyon fújt a szél, és megint fáztam! Szerencsére a hazaút nagyrészét autóval tettük meg, és kipróbáltuk a tajvani metrót is. Hát nagyon más, mint otthon. Szépek és tiszták a kocsik és az állomások, a bejáratoknál nem állnak sorfalat ellenőrök, hanem automatából kell jegyként szolgáló érmét venni, azt kell hozzáérinteni a kapuhoz, ami beenged. Az utazás végén a kijáratnál pedig be kell dobni a kapuba, akkor enged ki. Milyen egyszerű! A legolcsóbb menejtegy húsz nt, azaz kb. százhúsz forint, vagyis olcsóbb, mint a bkv jegy, aztán mégis tiszta meg rendes, meg valahogy még rentábilis is...mégiscsak tudnak valamit ezek a kínaiak.. Hazafelé vettünk vacsira kenyeret, hát az is másképp megy, mint otthon. Kérés nélkül teljesen természetesen szépen becsomagolják, és nem kérnek a saját reklámjukkal ellátott zacskóért pénzt. Ekkor már itteni tizenegy óra volt, ettünk, teáztunk, és bezuhantunk az ágyba. Még egy darabig hallottam a kutyus körmének kopogását ahogy jön-megy, meg ivott, az jó otthonos érzés volt. Aztán egy jó nagyot aludtam.

 Febr 12.

 A mai reggel bénázással kezdődött. Itt is be akarom tartani a meditációs időt, de az itteni óraállás szerint még nem ébredek föl magamtól, ezért beállítottam telefonon az ébresztőt. De ez ötpercenként újra megszólal. Nem tudtam leállítani, Esztiéket nem akartam korán kelteni, így aztán végül kikapcsoltam az egész telefont. Tegnap már szereztem tapasztalatot a fürdőszoba közepén tusolásból, úgyhogy az már rutinosan ment. Mikor végeztem a napi gyakorlással, még aludtam egy sort, amíg a többiek is felébrednek. Reggelire Zoli hozott helyi finomságokat, valami nagyon fincsi gombócot, amiben zöldségek voltak. Aztán fantasztikus élményben volt részem. Esztivel robogóztam!!!!! Sajnos mára hideg lett, (milyen gyorsan alkalmazkodik az ember a helyi viszonyokhoz, képes voltam 15 fokban fázni!) esett az eső, fújt a szél, és mi száguldottunk a robogóval bevásárolni. A képen majd láthattok remek motoros szerkóban.

From Tajvan

Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen jó buli! Azon meg külön meglepődtem, hogy egyáltalán nem féltem, ahogy a forgalomban cikáztunk. Cikáztunk! Olyan óvatosan vezettem, mintha tojásokon mentünk volna... meg buszokat sem kellett kerülgetni szerencsére, mert attól néha én is összetojom magam. Nagyon vicces itt, amit tegnap még csak a buszból néztem, ahogy a piros lámpánál az autók előtt nagy csapatba állnak a robogósok, pont úgy néz ki, mint otthon a bicikliverseny rajt előtt. Elmentünk egy nagy bevásárlóközpontba, ami nekem nagyon érdekes volt. Különleges, számomra ismeretlen kaják, fura zöldségek, gyümölcsök, halak, meg mindenfélék. Rágcsálnivalók, magok, nagy kupacokba feltornyozva, mindegyikből lehet kóstolni, és ha tetszik, venni amennyi kell. Kóstolgattam aszalt gyümölcsöket, kövirózsát, az volt a legfinomabb. Bevásároltunk hétvégére, és Barninak is teljesült a legfontosabb kívánsága. Utána még néztünk más boltokat is, de ott majd később válogatunk. Aztán ebédeltünk.

Leültünk az asztalhoz, és az orrunk előtt futószalagon vonultak a finomságok sorban. Ettem mindenféle herkentyűket, nyers lazacot, meg pirítottat is, rizzsel, szósszal, és mindezt pálcikával!!!!! Bénáztam vele rendesen, de azért sikerült. Szusi volt a menü, és az igazán herkentyű-dolgokat nem is próbáltuk ki, mint pl. halikra meg ilenek, és amúgy sem vagyok oda azokért. A lazac viszont isteni!! Aztán hazarobogtunk az esőben. Most kezdjük írni az élménybeszámolót, kutyus lelkesen asszisztál folyt. köv.