Tadaaaaam!!!

No, bár időnként nem nagyon hittem benne, mégiscsak itt vagyok, mint az ősz, itt vagyok újra. Fura érzés megint ugyanúgy üldögélni a szobában, hallgatni a kinti forgalmat, és izzadni ezerrel, mint a nyári szünet előtt.... alig pár napja vagyok itt, de az otthoni hónapok máris kezdenek álomszerű távolságra kerülni tőlem. Persze nem is csoda, mikor olyan dolgokkal kell foglalatoskodnom, hogy milyen órákat vegyek fel, hova menjek elintézni a tartózkodási engedélyemet, illetve hogyan kerítsek egy olyan lakótársat, akivel hosszabb távon is el fogjuk tudni viselni egymást. De talán csak sorjában.

Otthon lenni nagyon jó volt, hiába, két év az elég sok. Különleges időszak volt ez, örömmel gondolok rá, nem csak a két éve nem látott családagokkal, barátokkal való találkozás miatt, hanem azért is, mert valahogy fura módon az utolsó pár otthoni hetemben olyan emberek kerültek elő, akikkel nemhogy két éve, de három, négy, vagy még több éve nem találkoztam. A rekord egy tizenhárom év szünet utáni találkozó volt, ebből is látszik, milyen öreg vagyok, a fenébe is:)

Aztán volt ám búcsúbulim is, sok kedves emberrel, sok zenével, meghatódással, ahogy kell.

From 2008.09.13_Irka_Firka_concert

Zoli albumában láthattok pár képet a neves eseményről.

Aztán egyszer csak fent ültem a repülőn (brrr...), az út sima volt, de nagyon hosszú, viszont a napkelték mindig gyönyörűek odafentről. Kinéztem az ablakon, és azt kívántam, bárcsak lenne nálam fényképezőgép, de aztán rájöttem, hogy fotón giccsparádé lenne úgyis az egész rózsaszín meg sárga színű felhőkkel, sőt még a gép szárnya is rózsaszín volt....

Velünk vannak az égiek! Az összes pálinkásüveg egyben megérkezett!

És újra itt votunk, az otthoni tizenkét fok után az itteni harminckettőben, plusz a pára, plusz az időeltolódás, juhé. Mivel reggel érkeztünk, az volt a terv, hogy valamilyen furmányos módszerrel megpróbálom ébren tartani magamat estig, hogy hamarabb átálljak az itteni időre. Nos, a furmányos módszer végül egy jelentős adag gulyásleves elkészítése lett, ami persze rögvest idecsalt néhány magyar ízekre sóvárgó, kiéhezett vendéget, valamint azt is megtapasztaltuk, hogy a pálinka a trópusi körülmények között is elképesztő sebességgel tud elpárologni.... legalábbis más magyarázata nem lehet annak, hogy alig öten igen hamar végeztünk egy teljes üveggel, valamint még kábé egy féllel.... a terv bevált, ébren maradtam. Hálás köszönet önzetlen segítőtársaimnak, Péternek, Kennynek, Willnek és Timnek ezért, akik hősiesen vállalták a hirtelen jött gulyásevés és pálinkaivás fáradalmait, egyetlen panasz nélkül. Ilyenek az igaz barátok!:)

Mosogatni már nem volt akkora élmény, meg amúgy is nagyon fura egyedül lenni a lakásban. Egyrészt jó, hogy a magam ura vagyok, másrészt nem annyira buli, hogy nincs kihez szólni, még a gekkók sem kerültek elő, akik régebben itt laktak a falon.  Kéne egy lakótárs, mert egyedül drága a hely, de nagyon nem egyszerű csak úgy összebútorozni valakivel, akit nem is ismerek, főleg így, hogy a szobák közti elválasztás egyetlen vékony falemez, vagyis hangszigetelés az konkrétan zéró. Hát, majd kialakul.

A tartózkodási engedélyem is folyamatban, befizettem a tandíjat, meg az esedékes lakásbérletet, szóval lassan tényleg megérkezem. Az első napok zizije után végre kezdem újra megtalálni a ritmust. Ma este sétáltam egy nagyot az éjszakai piacon, papajás tejet ittam és takoyakit ettem, és kezdtem megint otthonosan érzeni magam. Gondolom, még kell pár hét, hogy újra teljesen itt legyek, de már látom, hogy alakul.

Amúgy a lakás még mindig katasztrofálisan fest. Mielőtt eljöttem, bedobozoltam minden cuccomat, hogy Kenny, aki ideiglenesen beköltözött a szobámba, tudjon hova pakolni. Nos, ezeknek a kipakolása, plusz a magammal hozott alig tonnányi cucc elhelyezése egészen komoly kihívás. Mondjuk egyre kevesebb dobozon kell átugrálnom, de azért még nem problémamentes a dolog. Még pár nap, és okés lesz... na, gondolom addigra fog megérkezni az otthonról feladott csomagocskám, tizenöt kilónyi holmival, és kezdhetem az egészet előről.

Közben persze az iskola is beindul, szóval csak kapkodom a fejem, egyszerre kéne mindent intézni. És még egy csomó emberrel nem találkoztam, szóval nem fogok unatkozni ezután sem, azt hiszem. Megpróbálok majd visszarázódni a többé-kevésbé rendszeres blogírásba is.

Nohát most így elsőre ennyit a helyzetjelentésről, majd még irkálgatok mindenféléket, ahogy alakulnak a dolgok. Ahogy Taipeit ismerem, lesz mit:)