Krisztivel és Hannal mentünk esküvői bulira, amikor a metrón odajött hozzánk egy nő, és elkezdett beszélni - kizárólag hozzám, mintha a többiek ott sem lettek volna. Kérdezte, táncos vagyok-e, merthogy neki van egy csoportja akikkel fellépéseket vállalnak, és beszállhatnék. Adott névjegyet is, aztán leszálltunk. Az első gondolatom az volt, hogy felejtős, nem szállok be kétes bulikba, isten tudja, lehet hogy valami csajközvetítő cég, mittudomén. Aztán arra gondoltam, egy kis utánaérdeklődést megér, ami ennyire direktbe sétál be az életembe, azon érdemes elgondolkodni, hogy miért is jön. Ezért írtam egy emilt, hogy kíváncsi vagyok a részletekre, válaszként kaptam egy videót, amin külföldi lányok táncoltak show jelleggel. Úgy gondoltam, adok egy esélyt, és elmentem egy táncpróbára.
A társaság nagyon vegyes, a lányok mindenhonnan vannak, Amerika, Guatemala, India, és jónéhány kelet-európai kolléga, közülük van, aki már öt éve tagja a kis csoportnak. Többségük angoltanár (mi más) de van köztük hozzám hasonló diák is. A már-már profi táncostól a jó alakú, de kevésbé jól mozgóig mindenféle típus akad, vegyes társaság, de kellemesen családias a hangulat.
Szóval beszálltam.
A "főnök", aki leszólított a metrón, Luna, szintén remek táncos, főleg latin stílusban, egyébként énekesként működik, és nem mellesleg szervezi a fellépéseket a tánccsoportnak, meg a többi produkciónak akikkel kapcsolatban áll. Már az első találkozáskor kérdezte, hogy tudok-e énekelni, amire a tánccal kapcsolatos válaszomnál jóval határozottabban mondtam az igent.
Aztán egyik nap hívott, hogy van egy éneklős munka, érdekel-e. Mondtam, hogy persze, mit kéne csinálni. Rock? Még hogy vállalom-e? Ezer örömmel! Már ha meg tudom csinálni!
Ebből lett az, hogy tegnap este motoros macának öltözve ráztam magam a színpadon a Taipei 101 tövében a Harley-Davidson nyitóbuliján.
Izgalmas kihívás volt, több szempontból is.
A stílust bár imádom, de nem sokat énekeltem eddig, talán nem is igazán az én hangomnak való. Aztán a nagy színpad, technika, az is mind szokatlan, mégiscsak kocsmában énekeltem az elmúlt pár évben.:) Nagyjából ismeretlen zenésztársak, és az eddigi legnépesebb közönség.....szóval a kihívás adva volt, és a tízcentis tűsarok már csak a hab volt a tortán.
Azért mikor odaértem a soundcheck előtt, és megláttam a színpadot, bizony kicsit megremegtek a lábaim.
Itt viszont nem kellett olyasmiktől tartanom, hogy nem működik a mikrofon, vagy hogy nem fogom hallani magam a kontoll-hangfalon, a technika ugyanis nagyon profi volt.
Minden izgalmam és gyomorgörcsöm ellenére a show jól sikerült, bár sajnos az eső miatt kevesebbet játszottunk a tervezettnél. Mondanom sem kell, a korai befejezés után kb. tíz perccel elállt......
Sajnos kevés képem van a buliról (klikk a képre a többiért), a fotógép, amit Krisztitől loptam kölcsön és Will kezébe nyomtam, sajnos lemerült a móka felénél. Majd megpróbálok szerezni felvételeket máshonnan, úgyis szép számmal láttam fotógépeket meg kamerákat. Ha találok valamit, feltétlenül megosztom veletek!
