Febr. 28.

Tovább fokozódik a nyár! Most már a lakásban 27-28 fok van, és a kintihez képest kellemes hűvösnek tűnik. Ez már az az idő, amikor bármit csinál az ember, szakad róla a víz. Nagyon jólesik. Délelőtt elmentünk kajálni, egy emeleti teraszon üldögéltünk, néztem a hegyet, a forgalmat, és nagyon kellemes helyi zene szólt hozzá. Jó itt lenni. Mikor hazajöttünk, mégiscsak úgy döntöttem, hogy megint megmosom a hajamat, az itteni klímában igen gyorsan összeragad az egész. Vizesen kifésülve úgy tűnt, hogy a hajra is érvényes a fokozott növekedés ezen a környéken. Finom volt megint napon szárítani hajat, és mivel ma pont telihold van, ráadásul az oroszlán jegyében, éppen alkalmas az idő egy kis hajvágásra. Ilyenkor ugyanis gyorsabban nő újra. Úgyhogy megkértem Esztit, kicsit nyesse meg a végét. Vagdosott, vagdosott, de azért még maradt valami. Mit tegyek, ha egyszer hol az egyik vége sikerült rövidebbre, hol a másik. Csálén meg mégsem hagyhatom! A délutáni program kellemesnek ígérkezett, úgy volt, hogy Willel csavargunk még egy utolsót. Aztán ez egy kicsit másképp alakult, az lett belőle, hogy Will meg Dave (szintén zenész) meg Eszti meg én egy rakás fura hangszer kíséretében kiültünk a folyópartra. A fiúk elkezdtek zenélni, ami egyre több embert vonzott körénk.

From febr28

Mire besötétedett, már nagyon népes közönség vett körül minket. Nem is csoda, mert ez egy nagyon jó zene, amit csinálnak, nagyon fura hangszereket is használnak hozzá, és néha Will szteppel is egyet. Napsütésben is jó volt, de amikor besötétedett, hát azt nehéz elmondani, hogy milyen. Nagyon szép helyen, gyönyörű fények, vízpart, jó zene, jó társaság, telihold, néha elszáll egy-egy ilyenkor szokásos, világító, kívánságot hordozó lampion, meg néha az ünnephez szorosan hozzátartozó tüzijáték egészíti ki a képet.

From febr28

Eléggé szívszorító volt arra gondolni, hogy holnapután itt kell hagyni ezt a helyet. Megint nagyon profi voltam abban, hogy hogyan érezzem magam rosszul, amikor egyébként minden tök jó. Azon is aggódtam, hogyha túl sokáig tart a zenélés, ami egyébként nagyon jó volt, akkor már nem marad idő elbúcsúzni Willtől. Szerettem volna még egy kicsit sétálgatni, beszélgetni vele. Kicsit gyűjteni ebből az érzésből. Itt Tajvanon nagyon gyorsan kialakulnak az embernek függőségei, nekem is van egy egész rakás. Például: mocsi, (fincsi édesség) kínai kaják, friss gyümölcsből turmixolt üdítők, és a szemeteskocsi zenéje. Meg ilyesmik. De alighanem a legsúlyosabb, Willel lopni a napot bárhol. Úgy gondoltam, a függőségek ellen legjobb, ha az ember jó sokat gyűjt belőle, hogy elég legyen egy időre. Hát ezért szerettem volna még egy-két órát eltölteni vele. Megint korán szomorkodtam, mert a dolog jobban sikerült, mint amit remélni mertem. Mikor vége lett a zenélésnek, hazavittük a két nagy batyu hangszert, aztán üldögéltünk, zenét hallgattunk, beszélgettünk, hülyéskedtünk, kicsit megkóstolgattuk a pálinkát, és nagyon jól éreztük magunkat, ott is ragadtam másnapig. Esztinek küldtem egy esemest, hogy ne várjon, ne aggódjon, itt ilyen egyszerű minden.