Ha másért nem, azért is ideje lenne családot alapítanom, hogy legyenek majd unokáim, akik a hasukat foghatnák a röhögéstől pár évtized múlva, hogy miket művelt a nagyi annak idején. Persze lehet, hogy inkább csöndben dugdosnák a szekrény mélyén, nehogy valaki meglássa....

Emlékeztek még az áprilisi Harley-bulira, amiről írtam?

Na, most kaptam róla két rövid videót, egyik ijesztőbb, mint a másik:)

Például emlékszem, hogy áradoztam a nagyszerű technikáról...nos, a technika tényleg jó volt, csak a technikust nem érdekelte különösebben, hogy mondjuk én halkabban énekelek a mikrofonba, mint a többiek, és egyformára állította mindet, minek következtében alig hallatszom. Vajon akkor minek tartottunk olyan hosszú beállást előtte? Na mindegy.

A videó egyik legfőbb érdeme, hogy jól látható rajta, mennyire mozgásképtelen voltam abban az iszonyat tűsarkúban. Viszont, amit eddig nem tudtam, hogy az énekes kolléga tűsarkú nélkül is sokkal viccesebben nézett ki nálam a lazán természetes terpeszállásban, a befelé dőlő térdeivel, amiről láthatóan egy pillanatra sem hajlandó lemondani, nehogy odalegyen a macsós varázs....vajon meddig gyakorolhatta???

A mellettem éneklő másik hölgy Luna, aki szervezi a táncos csoportot, ő az, aki annak idején leszólított a metrón. Amúgy profi énekes, nem is értem, miért vesztegeti az idejét a mi kis csapatunkra.

A második video meg a Sweet Child o' mine, csak sajnos éppen ott ér véget a felvétel, ahol én kezdek énekelni, hmmmm......

ROCK ON!:)